|
|
A víz élettani hatása
(Folytatás a főoldalról)
Az elfogyasztott víz bejárja az egész szervezetet. Az emésztőrendszerből felszívódik a vérbe, majd az egész
szervezetben szétáramlik és a különböző szervekben és szövetekben átmenetileg tárolódik, ahol leadja a benne
oldott anyagokat. A bennük oldott anyagok révén ekkor érvényesül az ásványvizek hatása. A szervezeten belüli
körforgása során a víz az anyagcseretermékeket is felveszi és tovább viszi, méregtelenítve ezzel a szervezetet.
Aki folyamatos idő- és teljesítménykényszer alatt dolgozik, él, annak bizony törődnie kell saját szervezetének
"karbantartásával", szellemi és fizikai erejének regenerálásával. A szervezet vészjelzéseit nem vesszük komolyan,
s csak akkor gondolunk az egészségre, amikor már orvosi beavatkozás nélkül nem vagyunk képesek azt helyreállítani.
Mondjuk, hogy két végén égetjük a gyertyát, de valójában nem gondoljuk végig, hogy, mint autónknak, testünknek
is szüksége van megfelelő "üzemanyagra", rendszeres "műszaki ellenőrzésre", a kenőanyagok és folyadékok cseréjére,
feltöltésére, a motor tisztítására.
A víz szervezetünk legfontosabb alkotóeleme. Az emberi test legnagyobb részt vízből áll, az életkor előrehaladtával
a víz aránya csökken. A csecsemő szervezete 80%, a felnőtté már csak 60%, az idős szervezet pedig mindössze 50%-ban
tartalmaz vizet. Ennek a csökkent vízmennyiségnek kell ellátnia folyadékkal testünk minden részét.
Napi 1.400 liter víz folyik át agyunkon és 2.000 liter víz mossa át vesénket. Az emberi szervezet azonban igen
takarékosan bánik vízkészletével, hiszen naponta mindössze kb. 2,4 litert választ ki, amit táplálék- és
folyadékfelvétel útján pótolnunk kell. Az egészséges felnőtt ember napi folyadékszükségletének egyharmadát az
elfogyasztott szilárd táplálékok, kétharmadát folyadékok fedezik.
Nem mindegy tehát, hogy mit és mennyit iszunk.
Az ivás több, mint szomjoltás: Kortyonként igyunk, élvezve az elfogyasztott ital minden cseppjét!
Sportolás vagy más intenzív fizikai megterhelés közben sok folyadékot veszítünk és a folyadékvesztés során
igen sok ásványi anyag és nyomelem is távozik szervezetünkből. Néhány százalék folyadékveszteség, 70 kg -os
testsúlyt figyelembe véve, már több liter víz pótlását teszi szükségessé, aminek elmulasztása estén izomgörcs,
hányinger léphet fel és nő a fáradékonyság.
Sportolás vagy más nagyobb erőkifejtés előtt töltsük fel folyadék-háztartásunkat, fogyasszunk el körülbelül
fél liter vizet, félóra alatt elosztva. Az igénybevétel közben igyunk negyedóránként 0,2 liter vizet, és
utána is kompenzáljuk a folyadékveszteséget 0,2 literes adagokban
Gondoskodjunk rendszeres folyadékfelvételről!
|
|
|
|
<< VISSZA
REX FONTANA - TERMÉSZETES VÍZ KIRÁLYI FORRÁSBÓL
|
|